Egy családanya 15 gyerek kíséretében belép a családsegítőbe.

 

- Ez igen! - így a szociális gondozó -, Ezek mind a magáé?
- Persze, hogy az enyimek - válaszolja enerváltan az anya, akinek már herótja lehet ettől a kérdéstől, majd odafordul a gyerekekhez, és kiadja a parancsot: - Üjjé le, Jocó! - mire az összes gyerek leül. - Nosza - mondja szociális gondozó, - akkor most közösen kitöltjük a kérvényt. Először kérném a gyerekek nevét, egyenként.- Ez itten a legidősebb, a Jocó. - Aha. A következő? - Ez meg itten a Jocó.
A szociális gondozó felhúzza a szemöldökét, megköszörüli a torkát, és
tovább ír. Egyik fiúnak a másik után, a legidősebb négynek, mindnek Jocó a neve. Ezután a legidősebb leány kerül sorra. Mit ad Isten, az is Jocó.
- Na jó - mondja, - kezdem kapisgálni a dolgot. Akkor az összes gyereket Jocónak hívják?
- Igen, ezze eccerűbb a dógom - válaszolja az anya. - Ha itt az ideje, hogy indúni köll az iskolába, csak szóllok: "Jocókám, indulás!". Ha kész a vacsora, csak eekiátom magamat: "Jocókám, kész a kaja!", és má szaladva
gyün is az összes. Ha félő, ho' kiszalad valamellik az uccára, csak szóllok:
- "Megájá, Jocó!", és az összes megáll. Életem legjobb ötlete vót, az összeset Jocónak keresztűni.
A szociális gondozó gondolkodik egy kicsit, megráncolja a homlokát, és merengve megkérdezi:
- És mi van akkor, ha csak az egyiket akarja szólítani, nem pedig az egész csapatot?
- Há' mi lenne? Akkó a vezetéknevin szólittom.