Szösszenetek
2006.02.15. 04:49
Egy cimborám foglalkozik postagalambokkal. Az edzésük úgy néz ki, hogy a galambokat hátul szépen összekötött szárnyakkal bepakolják a Zsiguliba, s két-háromszáz kilóméterre eleresztik őket. Hazafelé bevágnak egy csülkös bablevest, otthon kiülnek a teraszra egy sörrel, s az elsők már lassan meg is érkeznek. Most is így történt minden (bableves, sör, első postagalambok), hanem "Dezsőke" az egyik madár csak nem jött. Másnap se. Harmadnap se. Gondolták, szegénykét megette valami sólyom, kánya, hát le is mondtak róla. Teltek-múltak a hetek, mikor is látja ám a cimbora, hogy az udvarban Dezsőke jön haza. Gyalog. Merthogy a szárnyai hátul szépen össze voltak kötözve. Gondolom, Dezsőkének elég ideges feje volt.
Barátnőmmel egy kínai vendéglőben ettünk. Amikor a pincér letette az evopálcikákat a tányérunk mellé, barátnőm látványosan elővette a táskájából a saját pálcikáit. - Én környezetvédő vagyok - szögezte le -, tiltakozom a bambuszerdők kipusztítása ellen, nem használok eldobható evőeszközt. A pincér alaposan szemügyre vette barátnőm evopálcikáját. - Nagyon szép -mondta udvariasan -, úgy látom, elefántcsont.
Pesti utca. Rohan egy faszi mint egy őrült, utánna rohan egy rendőr. Előlép a tömegből a nap hőse és iszonyúan elgáncsolja a rohanó fickót. A rendőr erre ügyet sem vetve elrohan mellettük és felugrik az utolsó pillanatban a buszmegállóban épp indulni készülő buszra. A fickó is a buszhoz futott...
Egyszer apámnál tett látogatásom után vettem észre, hogy nála felejtettem a kulcsomat. Visszamentem érte, s miközben apám odaadta, elmondta, hogy üzenetet hagyott a rögzítomön. Hazaérve láttam, hogy villog a masina. Az üzenet így hangzott: - Laci, itt az apád. Ha nem jössz vissza a kulcsodért, nem fogsz tudni bejutni a házadba!
Az eset valamelyik nyáron történt meg velem és a haverokkal, amikor épp hazafelé tartottunk Dániából. Hegyeshalomnál rostokoltunk. Persze hogy mindenki kiszállt dohányozni. Elottünk egy gyönyöru, tuzpiros Ferrari volt, német rendszámmal, még gyönyörubb szokével a volánnál. A hölgy is kiszállt egy pillanatra, s az egyik srác pedig csíposen megjegyezte, hogy: - Vajon hány faszt kellett leszopnia ezért a kocsiért? A hölgy - legnagyobb meglepodésünkre - teljes nyugalommal válaszolt: - Egyet, de azt jó sokszor.
Zsúfolt busz. Egy máskülönben csinos lány keresett valamit a pénztárcájában, mikor a busz éleset kanyarodott és az apró nagy része kiszóródott. A lány hirtelen mozdulattal leguggolt, hogy összeszedje, miközben egy igen-igen hangosat púzott. Szegény, rákvörös arccal állt fel és nem mert senkire sem nézni. A busz utasai szintén rákvörösek voltak az elfojtott röhögéstol, de mindenki moderálta magát és rezzenéstelen arccal bámult maga elé vagy ki az ablakon. Nem így egy szakadt hajléktalan, aki emígyen szólt: - Te kis fingós, ott még van egy forint.
A kisgyerek ül a reggelizo asztalnál: - Anyu, kérek még egy pohár kakaót! - Szolgáld ki magad! - Minek az ilyennek gyerek?
Egy középiskolában nagyon elterjed az a szokás, hogy a lányok a mosdóban kirúzsozzák a szájukat, majd megcsókolván a tükröt, ott hagyják az ajaklenyomatukat. A takarítónő szól az igazgatónak, így az összes lányt, akinek rúzsos a szája, tanítás után behívják a mosdóba. A takarítónő elméseli nekik, hogy milyen nehéz is a rúzst lemosni a tükörről, majd tart egy bemutatót. Fogja a felmosórongyot, belemártja a legközelebbi WC-kagylóba, és elkezdi letörölni a rúzsfoltokat. Na, ez volt az utolsó nap, amikor a lányok rúzsnyomokat hagytak a tükrön...
Kereskedelmi TV 2004... Kérés a Mónika Show-ban: Vendég: - Az élettársam felhívta a Westel telefonunkról a cigány kurváját. Mónika: - Lehetne, hogy a telefontársaság nevét nem mondja ki?
Két tréfás kedvu rádiós musorvezeto azzal szórakozott show-jában, hogy különbözo embereket hívtak fel élo adásban, és kitalált dolgokat állítottak rokonaikról. Egyszer egy beugratásuk túlontúl jól sikerült. Egy asszony volt az áldozat, akit férje fonökének nevében tárcsáztak. A meglepett nonek felháborodott hangon elmondták, hogy férjét épp most rúgták ki, mert lopott az irodából, ráadásul félreérthetetlen helyzetben kapták egyik kolleganojével. Az asszony eloször hangosan kiabálva átkokat szórt ura fejére, majd kijelentette: legalább most már neki sem kell lelkiismeret furdalást éreznie, mert néhány hónapja megcsalta ot a bátyjával. A rádióriporter kínjában alig merte bevallani neki, hogy egy nyilvános adásban elhangzott beugratás áldozata.
|